Rólunk
A NÁPOLYI KETTES SZÁMÚ EGYETEM PSZICHOLÓGIA TANSZÉKE
A Nápolyi Kettes Számú Egyetem Pszichológiai Tanszékét 2000-ben alapították, és az alkalmazott és kísérleti pszichológia, valamint a kriminológia területén végez kutatásokat intézményekkel és a helyi hatóságokkal együttműködésben. A kínált kurzusok és megjelent publikációk a törvényszéki pszichológia, az egészség-, fejlődés- és fiziológiai pszichológia, és a mesterséges intelligencia területeit ölelik fel.
A tanszék támogatja a kutatások eredményeinek felhasználását a diploma előtt állók és a diplomások, így a PhD hallgatók oktatásában is.
A tanszék számos országos és nemzetközi projektet koordinált a bűncselekmények áldozatai és a fiatalkori bűnözés témakörében, mint pl. az „EARN in JVO” projektet, amelynek célja egy kockázat/szükséglet-felmérési módszer kialakítása volt a társaik ellen erőszakos cselekményt elkövető fiatalok számára Dél-európai országokban, és ennek a felmérésnek az alkalmazása a beazonosított kockázatok kezelésére a fiatalokhoz és igényeikhez igazított beavatkozási lépések megállapításával. A tanszék további fő kutatási területe a bűncselekmények áldozatai, különös tekintettel a családon belüli erőszak és a kockázatfelmérés területeire.
Kapcsolattartó:
Anna Costanza Baldry
Associate professor in Social Psychology
Department of Psychology
Seconda Università degli Studi di Napoli
via Vivaldi, 43 - 81100 Caserta - Italy
phone: (+39) 0823274766, fax (+39) 0823274759
email: [email protected], [email protected]
website: www.sara-cesvis.org;
CIPRUSI EGYETEM
Az 1989-ben alapított Ciprusi Egyetem a tudás megteremtésén és terjesztésén fáradozó tudósok közössége. Az egyetem célja a tudományosság és az oktatás előmozdítása oktatással és kutatással, Ciprus kulturális, szociális és gazdasági fejlődésének elősegítése mellett.
Az egyetem kutatásai és publikációi a fiatalkori bűnözés és bűnmegelőzés, az iskolai erőszak, a bullying, a családon belüli erőszak és az internetes bűntények témáit ölelik fel.
Kapcsolattartó:
Andreas Kapardis
Professor of Legal Psychology
Department of Law, University of Cyprus
1678 Nicosia, Cyprus
Tel: +357-22-892920
Fax: +357-22-892919
Email: [email protected]
ARISZTOTELÉSZ EGYETEM, THESSALONIKI
A Thessalonikiben található Arisztotelész Egyetem a legnagyobb Görögországban, és világszínvonalú tudományos munkának ad otthont a filozófia és a társadalomtudományok, a történészet és régészet, a tengerökológia és a mezőgazdaság területén.
A pszichológiai intézet hosszú évek tapasztalatával rendelkezik a pszichológia minden területének oktatásában és kutatásában. Különösen a nyolcvanas évek óta nemzetközi hírnévre tett szert a nemi különbségek (gender) és az oktatás kutatásában.
Az egyetem szintén hosszú évek tapasztalatával rendelkezik az európai alapítású projektek kezelésében és megvalósításában, és az elmúlt néhány év során jelentős tapasztalatra tett szert a bántalmazás/zaklatás területén a görög iskolákban bevezetett erőszak-ellenes projektek révén.
Kapcsolattartó:
Christina Athanasiades
Assistant Professor in Counselling Psychology
School of Psychology,
Faculty of Philosophy, Aristotle University of Thessaloniki
541 24, Thessaloniki, Greece
Phone: (00) 302310997992, Fax: (00) 302310997384
Email: [email protected]
Website: http://www.psy.auth.gr
DEMOKRÁCIA-TUDOMÁNYI KÖZPONT, SZÓFIA
Az 1990-ben alapított Demokrácia-Tudományi Központ egy, több szakterületet átfogó bolgár elemző csoport, amely az egymással összefüggő fejlesztési kérdések széles skáláját fedi le. A központ politikai csoportosulásoktól független szervezet, amely a bolgár és az Európai Uniós reformfolyamatokat a civil társadalomra és a politikára kifejtett hatással támogatja, amelyben partnerek európai, Egyesült Államokbeli és fejlődő országokban található partnereire támaszkodik.
A Demokrácia-Tudományi Központ számos témában rendelkezik több szakterületet felölelő szakértelemmel: a szervezet elkötelezte magát az e-szolgáltatások és az internetes tér problémáinak kutatása mellett. A bulgáriai korrupció leküzdésére szociológiai projekteket fejlesztett ki és valósított meg a korrupció-ellenes oktatással foglalkozó iskolai programok tervezése és bevezetése révén.
A központ testvérszervezetével, az ARC alapítvánnyal együttműködésben dolgozott a Biztonságos Internet és az internetes bűntények gyermekáldozatainak védelme témáiban.
Kapcsolattartó:
Mr. Georgi Apostolov
Center for the Study of Democracy
N. 5, "Alexander Zhendov" Street
1113 Sofia, Bulgaria
http://www.csd.bg
[email protected]
ESZTER Alapítvány: Alapítvány az Erőszakos Szexuális Támadást Elszenvedettek Rehabilitációjára
Az ESZTER Alapítvány egy 1991-ben alapított nem kormányzati, nonprofit szervezet. Az első és jelenleg is az egyetlen szervezet Magyarországon, amely a szexuális visszélés áldozatainak segítését tűzte ki célul. Az ESZTER Center az Alapítvány 1994-ben létrehozott járóbeteg ellátó központja, amely a gyermekkori szexuális visszaélés áldozatainak ambuláns pszichológiai és krízisintervenciós ellátását biztosítja képzett szakemberek segítségével.
Bűnmegelőzési tevékenységi körében az ESZTER Alapítvány protokollokat dolgozott ki a szexuális erőszak áldozatainak ellátását biztosító kormányzati szervek és kormányon kívüli szervezetek számára, valamint az áldozatokat ellátó pszichológusoknak és pszichiátereknek szóló specicális tréninget is magában foglaló kampányt szervezett a családon belüli erőszak elleni fellépés témájában. Az elmúlt évek során az Alapítvány számos kutatásban vett részt, illetve kutatást koordinált a családon belüli szexuális visszaélések, a nemzetközi emberkereskedelem, valamint a gyermekeket fenyegető online kockázatok és veszélyek témakörében.
Kapcsolattartó:
dr. Katalin Parti
Tel: + 36 (1) 3567 566
http://www.eszteralapitvany.hu
E-mail: [email protected]
Postacím: Budapest 1525 Pf. 41
CHIAMAMILANO EGYESÜLET
A Chiamamilano olasz non-profit szervezet, amelyet 2002-ben alapítottak a természetes és a jogi személyek közötti kapcsolatok építésére, a civil büszkeség növelésének és Milánó polgárainak társadalmi tevékenységekbe való bevonása céljából.
A szervezet emellett jelentős tapasztalatra tett szert a fenntarthatóság, a levegőminőség, a bántalmazás és a zaklatás elleni harccal foglalkozó programok témájában indult oktatatási projektek terén.
Kapcsolattartó:
Mr. Leonardo Rosato Rossi
Associazione Chiamamilano
L.go Corsia dei Servi, Milano
Phone +39 02 76398628
http://www.chiamamilano.it
[email protected]
OKTATÁSI, EGYETEMI ÉS KUTATÁSI MINISZTÉRIUM, OLASZORSZÁG
Az Oktatási, Egyetemi és Kutatási Minisztérium kormányzati intézmény, a következő prioritásokkal:
www.istruzione.it
AZ ISKOLAI ERŐSZAK NEMZETKÖZI MEGFIGYELŐKÖZPONTJA
Az iskolai erőszakot kutatók nemzetközi szövetsége 1998-ban, az Iskolai Erőszak Európai Megfigyelőközpontja (European Observatory on School Violence) kezdeményezésére, az Európai Bizottság támogatásával alakult meg. Nonprofit szervezet, az alábbi célkitűzésekkel:
Kontakt:
Pr. Catherine Blaya – Présidente. IUFM Célestin Freinet – Université de Nice Sophia
Antipolis. 89 av. George V. 06046 Nice Cédex 1. France.
Tel. +33 (0)4 93 53 75 23 - +33 (0)6 71 06 08 14 Email: [email protected]
MADRIDI FÜGGETLEN EGYETEM
A Madridi Független Egyetem akadémiai kiválóságra összpontosító közintézmény, mind az oktatás, mind a kutatás területén nemzetközileg elismert.
Arra ösztönzi hallgatóit, vegyenek részt a világ vezető egyetemeivel kötött gyüttműködéseken alapuló, határokon átnyúló mobilitási programokban.
Az Egyetem Spanyolországban az egyik legnagyobb kutatói közösségnek ad otthont. A nemzetközi standardoknak megfelelő, egyetemi kiválósági hely, amely a Spanyol Nemzeti Kutatási Tanács kutatócsoportjait is magában foglalja.
Kontakt:
Juan Calmaestra
Lecture in Department of Developmental and Educational Psychology
Autonomous University of Madrid
Facultad de Formación de Profesorado y Educación, Ciudad Universitaria de Cantoblanco, C/ Francisco Tomás y Valiente, 3, 28049 Madrid (Spain)
Tel: +34 91 497 42 79
Fax: +34 91 497 31 76
Email: [email protected]
TICONBLU SRL
A TIconBLU-t (korábbi nevén Koala Games) 2003-ban alapította Ivan Venturi és Max di Fraia. Több mint 25 éves, a videojátékdizájn és –fejlesztés területén szerzett tapasztalattal, Ivan az olasz videójátékfejlesztők között úttörőnek számító Simulmondo cégnél volt videójáték-fejlesztő, míg Max szoftverfejlesztő és zeneszerző.
A TIconBLU számos oktatójátékot, online szimulációs szoftvert jegyez, amelyek elsődleges célja a mindennapi élet könnyebbé tétele: ilyen pl. az autóvezetés-szimulátor, a KRESZ-oktatócsomag, a közlekedési helyzetszimulátor, a környezettudatosság-növelő program, az egészséges életmód-facilitáló program, az aktív állampolgárság és jogszabályismeret, a tisztességes kereskedelem, a mozgáskorlátozottak életvitelének megkönnyítésére, valamint a médiaoktatási célra szolgáló szoftver.
A TIconBLU által az iskolák számára készített programok elkészítésében és olaszországi megismertetésében számos, az adott területet jól ismerő szakember működött közre. A gyerekek, a szülők és a pedagógusok számára készített szoftverek széles korosztályt ölelnek fel. Előnyük, hogy nemcsak iskolakörülmények között, hanem otthon is felhasználhatók, az oktatási célt elegyítve a legmodernebb 3D videójáték-technológiával. A TIconBLU ezen kívül applikációkat is fejleszt, gyerekek számára.
A cég szoros kapcsolatot épített ki a Bolognai Egyetemmel (Oktatási Tanszék), valamint a Milánói Katolikus Egyetemmel (Pszichológiai Tanszék), az oktatás szimulációs technikai eszköztárának fejlesztése céljából.
A TIconBLU ezen túl az olasz Indie videofejlesztés gyújtópontja, amely segít az alkotóknak saját fejlesztésű játékaik előállításában, kiadásában és terjesztésében. Évente megrendezi a videójáték-tervezők bálját.
Kontakt:
Ivan Venturi
Tel.: +39-051-556665 / Mobile: +39-393-9852612 / Fax: +39-051-6494466
Email: [email protected]
www.ticonblu.it

- az oktatás és képzés minőségének folyamatos javítása, a fenntartható fejlődés, valamint az ország gazdasági és társadalmi növekedése jegyében;
- mindenki számára biztosítja az oktatásban való egyenlő részvétel lehetőségét, különösen a hátrányos helyzetű területeken, a globalizált és versenyképes munkaerőpiac megteremtése érdekében;
- fellép az iskolai lemorzsolódás és a fiatalok nehézségei ellen;
- biztosítja az integrációs és jogi nevelési folyamatok elkészítését és megvalósítását.
www.istruzione.it
AZ ISKOLAI ERŐSZAK NEMZETKÖZI MEGFIGYELŐKÖZPONTJA
Az iskolai erőszakot kutatók nemzetközi szövetsége 1998-ban, az Iskolai Erőszak Európai Megfigyelőközpontja (European Observatory on School Violence) kezdeményezésére, az Európai Bizottság támogatásával alakult meg. Nonprofit szervezet, az alábbi célkitűzésekkel:
- Az iskolai környezetben előforduló erőszakos cselekmények tárgyában interdiszciplináris tanulmányok gyűjtése, támogatása és terjesztése szerte a világon.
- Az iskolai erőszak tárgyában lefolytatott kutatások hatásvizsgálatának elvégzése, az adatok másodelemzése.
- A jelenség kezelésére irányuló programok hatásvizsgálatának elvégzése, utánkövetési célzattal.
- Az iskolai erőszak folyamatos felmérése a világ különböző területein és az eredmények folyamatos publikálása.
- A tudományos kutatásokon alapuló ajánlások kidolgozása, valamint terjesztése világszerte.
- Alap- és továbbképzés biztosítása pedagógusok és szakemberek számára.
- Az iskolai erőszak kutatóinak továbbképzése, valamint a terület fiatal kutatóinak támogatása.